A Carry onba már többször is belefutottam. Amikor pár hónapja elhatároztam, hogy angolul akarok YA korosztályos LMBTQ regényeket olvasni, akkor a Goodreedsen folyton szembejött velem a csinos kis borítója, de mindig toltam és halasztottam.
Csakhogy eközben a (szinte sose használt) Tumblrön folyton felbukkantak a fanartok a történethez és Simon szárnyai, meg Baz alakja szépen lassan megvett magának.
Így hát az elmúlt két napban engem is bekebelezett Simon Snow világa. Mielőtt elkezdek egy regényt olvasni, általában az író és a regény wikipédiás cikkével kezdem, figyelve a spoilerekre. (Lehetne erről egy bejegyzést írni, ez mennyire befolyásoló tényező az adott mű értékelésénél, lehet fogok is.) Így bukkantam rá a tényre, hogy Simon Snow nem más, mint egy fanfiction.
Egyből beledobogott a szívem, mert hát a sok Pál utcai fiúk és Harry Potter fanfic után tudnom kellett, miről is van szó. Főleg, miután láttam, mi az alapsztori, és arra a következtetésre jutottam, hogy ez egy Drarry fanfiction.
Simon és a többi fő karakter alakja egy másik regényben bukkan fel először. Rainbow Rowell Fangirl c. regényének főszereplője, Cath szabadidejében fanfictiont ír. A történet egy varázslóiskolában játszódik, két fiú között alakul ki szerelmi szál, akik ellenségek és utálják egymást. Egyikük gazdag és befolyásos, a másikuk meg az árva kiválasztott. Ugye, hogy Drarry? (Draco/Harry, ha valaki nem értené, miről beszélek.) És mivel én magam sosem tudtam elkötelezett Drarry fan lenni (pedig a Harry Potter univerzum slash párosai közül a Drarry a legnépszerűbb és özönlenének az új olvasók :D), azért maga a Harry Potter téma és a fanfiction jelenléte elég volt, hogy azonnal rávessem magam Simon Snow első kötetére.
That’s it. I’m going to have to spell this imbecile away from me. My last deed will be to save Simon Snow’s life, and my whole family will be ashamed.
Történetünk elején Simon éppen az utolsó, nyolcadik évre megy vissza a varázslóiskolába. Közben persze üldözi egy ellenség, a Humdrum is, aki folyton az életére tör. Ott van a legjobb barátja, Penny és a barátnője Agatha, na meg Baz, a szobatársa, aki lehet, hogy vámpír, ráadásul utálják egymást Simonnal. A cselekmény akkor kezd beindulni, amikor Baz nem tér vissza a suliba, de Simont meglátogatja egy szellem, aki Baz anyja és megbízza egy küldetéssel.
Az ember akaratlanul is hasonlítja a történetet a Harry Potterhez, főleg az elején, amíg Simon világa nem kezd működni, addig a Harry Potter remek mentőöv. Rengeteg az egybeesés. Az árva Simon, akit tizenegy évesen meglátogat a Mage, és elmondja neki, hogy varázsló. Aztán a varázslóiskola, a kecskéket őrző jóbarát, az okos és határozott legjobb barátnő, Simon, aki a Chosen One. És ha az ember tudja, hogy a Carry On tényleg egy fanfiction fanfictionje, akkor mindezt megbocsájtja. Sőt, kifejezetten tetszett, hogy egy idő után saját lábára állt a történet, például Simon Snowéknál a mágusok életének része a „normálisok” világa is, amit Rowlingnál mindig is hiányoltam.
Az egyik legnagyobb kedvencem az volt, hogy a varázslás nem latin igékkel megy, hanem a nyelvi erő van bene hangsúlyozva és néha gyerekmondókák, néha rigmusok, máskor reklámszövegek, de dalszövegek is szerepet kapnak. Volt itt „the game is on” (Sherlock fanok, helló) és „the resistance is futile” (igen, ez Star Trek), de még Queen dalszöveggel is varázsoltak.
It’s a hard spell and an old spell, and it only works if you understand the Great Vowel Shift of the Sixteenth Century—and if you’re stupidly in love.
A karakterek, leginkább Baz és Simon jól sikerültek. E/1-es narrációban megy végig a regény. És összesen kilenc szemszöggel dolgozik. Sajnos ezek nem különülnek el eléggé, tehát ha nem lenne ott a felirat, hogy az adott rész kinek a szemszöge, nem jönnék rá csak a nyelvi stílus alapján. Ez a sok szemszögváltás nagyon kizökkentett olvasás közben, főleg mert én azt akartam olvasni, hogyan öli egymást Simon és Baz, de közben random visszaemlékezéseket, néha régi történeteket kellett olvasnom, számomra egyáltalán nem fontos karakterektől és ezt untam.
“It’s good to see you girls spending time together,” she says. “It’s good to have a life that passes the Bechdel test.”
Sajnos a cselekményszál sem állt össze, például amiért ezek az előbb említett visszaemlékezések szerepeltek, az az információ ki sem derült és meg sem lett oldva. Sajnálom, hogy nem sikerült jól elvarrni a szálakat. Szerintem az kifejezetten hiba, ha a könyv végén az olvasó sokkal több mindent tud, mint amit a karakter(ek), még akkor is, ha ez egy könyvsorozatnak készül (főleg mert a folytatásban sem ezzel az elvarratlan szállal foglalkoznak).
A kalandok egyébként jók voltak, de minden nagyon egyszerűen haladt és nem igazán erőltette meg az agyamat, még a legnagyobb fordulatra is simán rájöttem. A regényben voltak elsietett részek és teljesen felesleges jelenetek is. Mintha Rowell megírta volna a fő cselekményszálat Baz és Simon között, majd rájött, hogy rövid lett és egy csomó felesleges résszel töltötte fel, hogy kitöltsön egy regényt.
Mégis tetszett a könnyedsége, a hangulata, Baz és Simon interakciói. Baz olyan karakter, aki ha színre lép, mindenki rá figyel, ezért azt éreztem, bármi más is történhetett volna, csak Baz legyen benne, mert ő volt a lényeg.
I feel like 15 again, like I’m going to give in if he gets too close – kiss him or bite him. The only reason I got through that year was that I couldn’t decide which of those options would finally put my out of my misery.
Egy olvasásnak teljesen jó kikapcsolódás, ráadásul könnyendén lehet vele haladni, a sok ismerős helyzet miatt nem megerőltető a fantasy szál sem. Az érzelmek és cselekmény íve nem túl kidolgozott, de legalább a karakterek az átlagosnál jobbak. A legérdekesebb mégis az egészben a már mások által elmesélt történetek újragondolása, és a fanfictionök legitimitása. Nagyon kíváncsi lennék, mit gondolna róla egy olyan olvasó, aki nem olvasta a Harry Pottert. Tippem szerint nem állna össze neki egy egésszé a regény, de értékelné az ötletet 😀
“My mum said that nobody really knew where you came from. And that you might be dangerous.”
“Why didn’t you listen to her?” I asked.
“Because nobody knew where you came from, Simon! And you might be dangerous!”
“You have the worst survival instincts.”
Szellő Abigél blogja 