Tavaly olvastam először Konigsbergtől a Destination Unknownt és az annyira maradandó élmény volt, hogy tudtam, keresnem kell még tőle valamit. Aztán persze nem emiatt kezdtem bele, hanem a moly random könyv a várólistámról gombja dobta elém. Én meg hiszek az égi jeleknek, meg a molynak és nekikezdtem.
És két könyv után érzem, hogy végre itt lesz egy író, akinek rajongva várhatom az újabb könyveit, meg még van hátra négy bepótolni való is.
Mert Konigsberg jól ír.
A Music of What Happensnek csak utólag olvastam el a fülszövegét, és azt mondom, elég gyengusz. Legalább a borító szép és hívogató, mert egyébként a fülszövegből semmi sem derül ki, semmi sem kerül fókuszba, ami később fontos lesz a regényben.
A történet ott indul, hogy Max bevállal egy olyan állást, amiről semmit sem tud azért, hogy segítsen egy látásból általa alig ismert srácon meg az anyukáján. Jordan ugyanis az apja halála után először viszi ki az utcára a kaját árusító kocsijukat, muszájból, mert a házukat el akarják adni a fejük felől. Max beáll segíteni, és a két srác, aki semmit sem tud egymásról, de a kajaárusítás mikéntjéről sem, lassan kitanulja a bizniszt, és persze ahogyan egymást jobban megismerik, képbe jön a szerelem is.
You should date him. Two boys on a food truck. It’s like a great trashy male-male erotica novel.
Első fejezet után azt mondtam, nyári kis cheesy románc lesz ez. Hát nagyobbat sem tévedhettem volna! Amellett, hogy nyilván a kezdeti fő szál a két fiú kapcsolata, nagyon sok minden szóba kerül és nekem ez az, ami miatt lekörözhetetlen az ifjúsági irodalom, mert a felnőtté válás annyira nehéz és fontos lépés, hogy akár ezerszer is elolvasom mindig más és más karakter szemén keresztül. És itt felnőtté kell válniuk valóban.
Szeretem ezt. Hogy ha találkoznál velük valahol, azt gondolod, ez csak két átlagos tini a szokásos gondokkal, közben meg mindegyik küzd, hogy ne fulladjon bele az életbe.
Max igazi bro dude, aki nem coming outolt a suliban, de van két szintén bro dude haverja (istenem, azok a srácok a kedvenceim, de írok még róluk később!), aki elfogadja, van egy remek anyukája, egy rémes apja és egy rakat rasszista seggfej alak, akik a mexikói származása miatt mindenfélét beszólogatnak neki, nyilván. Már az első oldalakon kiderül, hogy történt vele valami gáz, amire gondolni sem akar. A történet folyamán ő ezt a valamit fogja fantasztikusan gyönyörűen, minden oldalról körüljárva, fájdalmasan igazian feldolgozni.
I have the power to smile through all this.
Jordan a skinny boy, aki magáról azt gondolja, semmit sem ér. Az apja négy éve halt meg, az anyja azóta depressziós és szenvedélybeteg, aki nem dolgozik és miatta veszíthetik el a házat. Gyakorlatilag Jordan az, aki tojáshéjakon lépdelve megpróbálja a felszínen tartani az anyját. Neki ezzel az egész folyamattal kell megküzdenie.
My last workout was never.
Mindkét karakter fejlődik, változik. Gyönyörűséges, de komolyan. Ahogyan félreértéseken összemorranva indulnak, majd kiskifli-nagykiflibe csiszolódnak. Konigsberg nagyon ért a karakterekhez, a párbeszédekhez, a feszültséghez, hogy őszintén mindent megmutasson, a legkevésbé szimpatikus gondolatokat is, amit akár íróként el is dugnánk az olvasó elől, de ezektől csak még szerethetőbb lesz egy karakter, mert emberibb és hibái által is hasonló hozzánk.
És ott vannak a mellékkarakterek. Max anyukája, akiért hatalmas hála. Jordan anyukája beteg, mégsem tudtam egy pillanatig sem sajnálni, anyaként legszívesebben megtépném, megrángatnám és kiosztanék neki jónéhány pofont. Jordan barátait lassan kedveltem meg, de végül sikerült. Ellenben Max két dude bro haverja a szívem csücskei voltak. Az a tipikus hülyülés, a gay viccek, amikor vagy már annyira barátja valakinek, hogy ez csak hülyéskedés, nem sértődés – nagyon átjött. De a kedvenc részem az volt, amikor áttört a jég, és elkezdtek normálisan és őszintén beszélgetni egymással. Megkönnyeztem.
A regény Arizonában játszódik, a sivatagban, ahol nappal 49 fok környékén tetőzik a hőmérséklet. Zuhogó esőben, télikabátban olvasva is melegem volt tőle, nyáron szerintem nem is bírnám. Szegény srácok meg ebben az időben sütnek forró olajban kaját!
Még egy picit a címről. Előszőr kicsit félrevezetett, mert azt hittem, majd itt valami nagy zenélés is lesz, de nem, nincsen benne zenész karakter. Van helyette rajzoló meg verset író, szóval végülis kárpótolva lettem ezen a téren is.
Illetve ide még elfér, hogy nem egy könnyű olvasmány. Vagyis igazából ízig-vérig ifjúsági, de a komolyabb fajtából. Nem tudom, jó-e, ha feltűntetik a triggereket. Én az ebben megjelenő triggerek egyike miatt (erőszak) az első pillanatban letettem volna, ha előre tudom, mert ez nekem nagyon szenzitív, nehéz téma. És jó, hogy nem tudtam, hogy szóba kerül majd, mert én is tudtam gyógyulni ezáltal, rengeteget segített, hogy jobban legyek.
Kinek kell elolvasnia? Mindenkinek. Slusszpassz.
I think there’s something really cool about the idea of sitting back and listening to what happens in the world, rather than fretting over it and trying to fix it.
Szellő Abigél blogja 